Robot módban teszem a dolgom már a hét utolsó munkanapján járva. Kavarognak a tenni valók a fejemben. Kit mikor hova vigyek, minden gyerkőcömet jó helyre vittem?! És hangosan üvölt egy szó a fejemben KÁVÉT akarok most!
6:15 egy kis elalvással kezdjük a napot, de csodák csodája a gyerekek időben elkészülnek de az idő a kávé ivásom kárára válik, nem baj időben vagyunk én meg majd kibírom.
7:10 végeztünk az oviban, ami megint csodának számít a csúszásunk függvényében. Na most iszom egy gépi kávét. Készítem az aprót, vaaan és még a nagyok is tudnak inni teát. Pénz bedob kávé kijön, pénz bedob tea kijön.. a kávéba. Nincs jó íze a teás kávénak. Tesó felajánlja, hogy neki elég a kevesebb tea, idd meg te a többet. én két korty erejéig küzdök a koffein szervezetembe való bejuttatásával de hát az ízlelő bimbóim visítanak! Teás kávé kiönt, irány tovább.
7:30 a következő megállóban reménykedem, a büfében van kávé! Volt. Kezemben az életmentő koffein adagommal, monoton léptekkel tartok a kocsi felé amikor meglátom nem csak nekem van Péntek. Egy anyuka indul autójával a parkolóból, nyitott csomagtartóval. Nézem pár másodpercig, hátha szállít valami nagyot ami miatt nyitva hagyta, de csak egy kosár árválkodott a csomagtartóban. Mosolyt csalt az arcomra de gondolatban reménykedem hogy nem lesz semmi baja.
Majd beültem az autóba, kávém enyém, és megégettem a nyelvem…
Helo Péntek, várlak szombat!