Uncategorized

Amikor oviba ment…

Emlékszem mikor megkaptuk a levelet az óvodából hogy Balázst szeptembertől várják. Egy ismeretlen érzés járt át. Büszkeség hogy már milyen nagy fiam van és a féltés hogy el kell engednem és idegenekkel lesz egész nap.

Furcsa érzés volt szülőként egy kisgyerekkel az oldalamon ülni a kisszéken látni  a játékokat a kinyitható ágyakat. Halványan derengtek fel az emlékek mikor még én ovi voltam. Az illatok a szoba a játékokkal de most nekem kell ott hagynom a gyermekem aki nem akarja elengedni a kezem és legörbül a szája mikor búcsúzom a csoport szoba ajtajában. Elmondja százszor hogy anya szeretlek és még ötvenedjére ad utolsó puszit majd még utánam kiáltja anya siess értem.

Az ablakból még muszáj integetnem mert fontos neki hogy míg lát engem, figyeljek rá.

Persze ahogy elfordulok az ablaktól egy könnycseppet elmorzsolok én is és legszívesebben visszafutnék érte, karjaimba zárva soha ne engedném el de nem teszem mert tudom csak megnehezíteném az elválást az önállóság felé vezető útján csak össze zavarnám.

Nap közben nehéz csak a munkára koncentrálni. Többször felrémlik hogy biztos még mindig sír és vár engem. Igyekszem a munkára koncentrálni de az óra mutató mintha nem járna de képtelenség hogy minden óra elromlott.

Sietek érte mert megígértem hogy amikor felébred én már ott leszek! Semmi nem tarthat vissza, a munkával már rég kész vagyok és akár egy mondat befejezését sem várom meg, mennem kell.

Izgatottan és félve rohanok érte nem késhetek el, megígértem.

Benyitok a csoportba, nem késtem el még alszik. Óvó néni rám mosolyog és a kicsikém ágyához lépve arcát gyengéden simogatva ébresztgeti – Balázs ébresztő, nézd csak ki van itt. –

Ő először csak mocorog majd az itt vagy anya suttogására azonnal kipattan a kis szeme és keres engem a szobában majd az ajtóban észre vesz ahogy mosolyogva alig várom hogy a karjaimba zárjam örökre.

Nem fontos a szandi a takaró és a kutyus se akit eddig szorongatott és engem nézve a többi kiságyban alvó gyerkőcöt is csak nehezen kerüli ki, csak engem néz csak engem lát. Ahogy kikerülte az összes akadályt már fut felém és mintha évek teltek volna el az utolsó találkozásunk óta, kis karját erősen fonja körbe a nyakam köré mintha soha többé nem akarná elengedni és akkor ott nem is tervezi.

Nekem is nagyon hiányzott ki testének melegsége és percekig töltekezünk egy más szeretetéből. Ölemben viszem a kis zsákjához hogy öltözzünk de még nem akarjuk elengedni egymást, leülünk a kispadra és még percekig öleljük egymást. Kis fejecskéjét simogatom és suttogva biztosítom róla mennyire szeretem és milyen ügyes nagyfiú. Ő fejét mellkasomra hajtva hallgatja az ismerős szívdobogást a megnyugtató szavakat. És csak annyit mond

-Én is szeretlek Anya!

hianyzol.jpg

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük